Génexpresszió alapú szuperérzékeny géndiagnosztikai fejlesztés indult

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „GYORSÍTÓSÁV” című pályázati felhívásán 187,94 millió forint állami támogatást nyert el a Delta Bio 2000 Kft. A 234,69 millió forint összköltségű projekt célja egy nemzetközileg is jelentős újdonságtartalommal bíró, szuperérzékeny újgenerációs technológia kifejlesztése.

Az új technológiával akár kis mennyiségben jelenlévő és károsodott nukleinsavból kiindulva is nagy biztonsággal detektálhatnak majd nemcsak mutációkat, hanem génfúziókat és expressziós változásokat is. A létrehozandó technológia alkalmas lesz többek között, tumorok géndiagnosztikai monitorozására felhasználható génpanel-reagens kitek fejlesztésére.

A projekt további konkrét eredményeként a Delta Bio 2000 Kft. létrehoz egy RNS-panel diagnosztikai reagens kitet is, mely alkalmas prosztatatumorok szűrésére és progressziójának monitorozására nem-invazív mintavétellel, vizeletmintából. A fejlesztésre kerülő prosztatatumor reagens kit alkalmazása alapvetően változtathatja majd meg az alkalmazott orvosi protokollt – ennek jelentőségét növeli, hogy a prosztatadaganat a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése, ezért szűrése kiemelt fontosságú.

A jelenlegi gyakorlat szerint, prosztatatumor diagnosztizálásához biopsziát vesznek, mely kellemetlen, invazív beavatkozást jelent, és sok esetben feleslegesnek is bizonyul. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben, az általuk fejleszteni tervezett megoldással non-invazív mintavétellel nyert vizeletből is ki lehet majd mutatni nagy érzékenységgel a tumorra jellemző expressziós és genetikai változásokat.

Az NKFI Alap pályázati kiírásán 187 941 600 Ft Ft állami támogatást elnyert, 234 698 400 Ft összköltségvetésű 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV-2021-00002 számú projekt 2021. június 1-én indult és várhatóan 2024. május 31-én zárul.